Oldalak

2011. október 2., vasárnap

Hittanverseny

Verseny előtt. 
Kápolnában. 

A díjátadás. 
2011.09.23.-án Dabas-Sárin a Szent János Katolikus Általános Iskolában megrendezésre került az ökumenikus városi és egyházmegyei hittan verseny, a dabasi napok keretein belül. Amin két-kétfős csapatonként lehetett indulni. Táborfalváról két csoport volt az egyikben Betti és én, a másikban Peti és Krisztián volt. Reggel kilenckor indultunk és már tízkor ott is voltunk. A közös ima és éneklés után az iskola épületébe mentünk. Majd bevonultunk az iskola épületébe és azokba a termekbe ahova be voltunk osztva. Majd kiosztották a feladatlapokat és egy óránk volt a kitöltésére. Az idő gyorsan elmúlt. Az eredményhirdetésig volt egy kis időnk, így átsétáltunk a közelben lévő Sári Rétes házba, ahol megvendégeltek bennünket, igazi sári rétessel. Nagyon finom volt. Még mindig volt egy kis időnk - megnéztük a csodálatos Mária Mennybemenetele templomot, benn elmondtuk az Úr imádságát. Majd visszavonultunk az iskolához. A visszatértünk után megint csak a kápolnában gyűltünk össze és itt volt az eredményhirdetés is. Nagyon izgultunk, hogy nem érünk el helyezést, de harmadikak lettünk, aminek igazán örültünk.