Oldalak

2012. március 24., szombat

Diák mise


Délelőtt még volt iskola ugyanis múlt héten a pénteki napot meg kaptuk szünetnek így azt dolgoztuk le ma.
Délután fél négyre mentem Szilvivel a templomhoz. Regisztráltunk. Az elején volt szabad foglalkozás azt elbeszélgettük. Később elkezdődött a keresztúti imádság. Az állomások között mindig énekeltünk. Én a hetedik és a nyolcadik állomást olvastam. A legvégén elmondtuk az Úr imáját. Ezt követően én bebattyogtam a sekrestyébe beöltözni ministráns ruhába és már kezdődőt is a szent mise. A mise után segítettem készíteni zsíros kenyeret és kivinni azt. Akik még maradtak ettek és ittak. Végül én előbb eljöttem, mert kezdett besötétedni és a szüleim kezdtek aggódni miattam.

2012. március 17., szombat

Nemzeti ünnep


            Március 14.-én szerdán az iskolában a nemzeti ünnep alkalmából adtunk elő egy kis műsort. Osztálytársam Alexandra és én voltunk a narrátorok. Az egész a Himnusszal kezdődött. Utána Szandi és én olvastunk egy kis bevezetőt, majd jött a Szabadság, szerelem c. ének amit Dávid és Vera énekelt. Ezt követe egy vers, amit két lánnyal  mondtam. A szalagos tánc, majd a jelenet és a fiúk tánca is sorra került. A végén még volt egy kis narrátor szövegem két verssel. Befejezéseként a Felszállott a páva c. dalt kántáltuk közösen az összes fellépővel. Az előadást hibátlanul végig csináltuk. És sikeres is volt.
Március 15.-én csütörtökön pedig a művelődési házban léptünk fel szintén csak nagy sikerrel.
   Ezt mind Hajni néninek, Renáta néninek és Méri néninek köszönhetjük.