Oldalak

2013. április 20., szombat

Mátraháza- Kékestető






Kékestetőn még maradt egy kis hó is. :)


Április 20-án, szombaton a Túra szakkör iskolai csoportjával Mátraházát érintve megmásztuk Magyarország legmagasabb pontját, a Kékestetőt.
Reggel kilenckor indultunk Aszódról, a Szabadságtérről helyi járattal. A busz csak Gyöngyösig ment tehát át kellett szállnunk. Gyöngyösről Sástóig szólt a jegyünk így Sástótól már gyalogoltunk, és itt kezdődött is az igazi túra. Az út elején megálltunk az Ó- Farkas kútnál. Itt húsz percet töltöttünk evéssel és ivással, majd haladtunk tovább. A járás itt már kicsit meredekebb volt de akkor még nem sejtettük hogy ez semmi a Kékestetőhöz képest. Mátraházára érve már fél egy környékén járt és lepihentünk egy kis időre, hogy felkészüljünk a még előttünk álló távra. Egykor innen indulva csak majdnem egy félóra alatt minden bátorságomat összeszedve, megküzdve a természeti erőkkel és fizikai fájdalommal megmásztam a Kékestetőt. Miután felértünk a hegy legtetejére, bementünk az itt elhelyezkedő toronyba és innen is megszemlélhettük a kilátást. Az út összesen 9 km volt. Visszafelé már csak le kellett sétálnunk a Mátraházáig (szerencsénkre visszafelé eleredt az eső), és már csak buszoztunk egészen hazáig.

2013. április 19., péntek

HORTHY- BUNKER

   


         Április 16-án a Rákóczi Szövetség iskolai csoportjával Péteri Gábor tanár úr vezetésével látogatást tettünk a Gödöllői Királyi Kastélyban, ahol a közelmúltban felújított, a második világháború idején Horthy Miklós számára épített bunkert tekintettük meg.