Oldalak

2013. május 18., szombat

Sportnap

            Iskolánkban minden évben egyszer megrendezésre kerül a sportversenyekkel átszőtt nap, hivatalos nevén sportnap. Idén a rossz idő miatt nem kint a sportpályán, hanem gimnáziumunk sportcsarnokában bonyolították le az eseményeket.
            Én a sok versenyszám közül a kosárlabda és a kötélhúzás számokban vettem részt az osztályom néhány tagjával és igazán szép eredményeket értünk el.
Kötélhúzásra várva. (én a bal legszélén.) 

2013. május 6., hétfő

Osztálykirándulás 9.b

2013. május.5-6 között volt az első osztálykirándulásom a gimis osztályommal.
2013.május.5. (vasárnap):
Reggel hétkor indultunk busszal Aszódról, a Szabadságtérről. Az úton Barbi mellett ültem. Az első állomásunk: Tiszafüred- Örvény. Itt egy órát rév-hajóztunk, ami nagyon élvezetes volt, majd egészen délig szabad programot kaptunk. Barbi, Évi és én neki vágottunk egy hosszabb útnak hogy felkeressük a helyi lovardát. Sajnos szerencsétlenül végződött, mert a lovardát nem találtuk meg. Délre vissza is értünk a megbeszélt helyre és onnan mentünk tovább az, az napi szálláshelyünkre, Sarudra. Sarudra fél-három környékén érkeztünk. Három órakor beengedtek minket a kis fémházakba (konténerekbe) és mi kipakoltunk a fontosabb dolgokat. Négy órakor az egész osztállyal kimentünk a helyi erdőbe és ott játszottunk számháborút. A játék igazán szórakoztató volt és utána visszasétáltunk vacsorázni. A vacsorát követően kaptunk egy kis szabadidőt sötétedésig Mihelyst besötétedett összegyűltünk a szállás udvarán csoportokra oszlottunk és feladatokat kaptunk, amihez be kellett járni Sarudot. Az „éjszakai túra” után takarodót fújtak.
2013.május.6. (hétfő):
Nyolckor ébresztettek minket. Megreggeliztünk, és indultunk is haza. Délben már Aszódon voltunk. Nehéz volt a búcsú, de az élmény örökre megmarad! 

Az osztályom.
Fiúk.
Révhajózás. 
Révhajózás.