Oldalak

2012. július 31., kedd

Sanyi és én


 Utolsó képem Sanyi cicámmal, ugyan is a költözés miatt el kellett ajándékoznunk, és most apukám jó barátjánál van.


2012. július 14., szombat

Mozi és szórakozás

Ma reggel nyolcnál tovább nem igazán tudtam aludni így komásan kimásztam az ágyamból és elvégeztem a napi teendőimet. Feladataim végeztével elkezdtem nézni egy dél-koreai sorozatot a My girl-t. Ezzel sajnos nagyon elszaladt az idő és már késében voltunk kicsit. Ugyan is tizenegyre mentem szüleimmel Dávidért, mert meghívtam mozizni. Miután felvettük Dávidot indultunk is tovább Kecskemét felé. Majd odaértünket követően apu kirakott minket a bejáratnál, hogy amíg ő leparkol, addig mi lefoglaljuk a jegyeket. A harmadik emeletre föl kóvályogtunk a mozihoz és mire a jegyeket megvettük már édesapám is velünk volt. Az filmig volt egy félóránk és arra a kis időre bementünk az Alexandra könyvesboltba. Itt két új könyvet kaptam, aminek nagyon örültem. Aztán visszasétáltunk a mozihoz. Mikor felértünk leellenőrizték a jegyeinket és mi befáradtunk a terembe. A film vagy is jobban mondva mese, amit néztünk az a Jégkorszak 4. volt. Mozi után Dáviddal vettünk egy-egy fagyit magunknak és útban a bevásárlóközpont felé megettük. Az Auchanban, amíg a szüleim vásároltak mi elszórakoztunk. Hazafelé még megálltunk Lajosmizsén és vettünk jégkrémet. Időközben Dávidot haza vittük és mi is indultunk haza. 

2012. július 7., szombat

♥Koreai Kulturális Központ♥

Nem rég mikor egy hetet az egyik legjobb barátnőmnél-Peninél töltöttem lehetőségem akadt eljutni a Budapest tizenkettedik kerületében található Koreai Kulturális Központba.
Reggel korán már indultunk, hogy minél előbb ott lehessünk. A 45-ös autóbusszal a végállomásig, vagyis az Örs vezér teréig buszoztunk. Innen szintén csak végállomásig metróval utaztunk. Majd hévvel négy állomás erejéig közlekedtünk. Innen már csak pár kilométer választott el minket célunktól. Persze ezt a kis távot már gyalog tettük meg. Mikor odaértünk az épülethez lesokkoltam magától a tudattól, hogy végre ide is eljöhettem. Az átmeneti hatásból Peni szava térített észhez. Végül odasétáltam az ajtó elé, ami előttem automatikusan kitárult. Beléptem, és ahogy a szemem végig siklott az előttem lévő látványon még az eddiginél is jobban elcsodálkoztam. Végre élőben is láthattam, hogy hogyan is néz ki egy hagyományos koreai népviseletet (hanbok) illetve mást is megtekinthettem, de azt képeken mutatom be. Az itt lévő könyvtárba is bementünk, ami tele volt koreai nyelvű könyvekkel, újságokkal és volt egy külön kis szekrény, amin filmek, sorozatok és Kpop CD-ék sorakoztak. CD-ék közt megtaláltam a kedvenc együttesem (B2ST) negyedik mini albumát is. Mihelyst mindent felfedeztünk indultunk is haza. A visszafelé úton még beugrottunk SakuZaka nevű boltba. Itt java részt inkább Mangával kapcsolatos dolgokat árulnak, de találhatunk itt Kpop cuccokat is. 

Koreai Kulturális Központ kívülről.
Az előtér.

Vázák.
Kalapok, haj hálok.
Tányér, ételhordók és fedeles kosarak. 
Én "olvasok". :)
Peni "olvas". :D
Könyvek.
CD-ék (Kpop), filmek. 

2012. július 5., csütörtök

Kerti parti az osztállyal

Az elején úgy volt, hogy hétvégén lesz a kerti parti, de végül a mai napra, vagyis csütörtökre esett a választás. Itt nálunk a tanyán került megrendezésre. Mindenki tizenegy órára jött hozzánk. Az osztályból tizenhárman vettek részt benne. Az osztályfőnökünk Kitti néni, szüleim és Laura, Peti anyukájának felügyelete alatt voltunk végig. A felnőttek neki láttak a főzéshez és én a többieket körbe vezetem a hatalmas területen. Visszaérve a házhoz, míg a lányok árnyékba húzódtak addig a fiúk fociztak. Ahogy beszélgettünk a csajokkal úgy az idő nagyon gyorsan telt és már a paprikás krumpli is elkészült. Az ételt tálalták apuék, majd ebédeltünk is. Utána eltáncoltuk azt a táncot, amit idén a jótékonysági gálán is előadtunk. Amint a zene végett ért nagy tapssal jutalmaztak minket. Ezt követően a fiúk kitalálták, hogy hideg vízzel nyakon öntenek mindenkit. Szerencsémre engem egy csepp sem ért ugyan is én voltam a telefon és az egyéb elektronikai készülékek őrzője. Viszont aki a legtöbbet kapta az Kitti néni, Brigi és Cinti volt. Ők, hogy megszáradjanak kifeküdtek a napra aztán az a többi lány oda ment velem együtt és dumcsizni kezdtünk. Persze az idő megint csak elszaladt és már öt óra volt. A parti pedig ötig tartott. Elkezdtünk pakolni és időközben fogytunk is. Mikor már minden a helyén volt addigra Dávid kivételével mindenki elment. Ugyan is ő még kicsit maradt beszélgetni hisz később érkezett. Végül ő is elindult haza és én, mint vendéglátó fáradtan dőltem le a puha ágyikómba piheni